ES MEGIS FAJ NAGYON, elszakadni imádott unokamtol es lányomtól!

ELERKEZETT a varva vart nap: ma mar nem torolte a fapados  társaság a jaratomat, es elrepulhetek Becsbe, onnan meg jon ertem a Pegazus es hazarepit Gyorbe, hogy onnan folytatva utam hazaterhessek 4 honap karanten utan edesanyamhoz Nemessandorhazara, aki mar nagyon var.

Csodalatos honapokat toltottem egyutt a lanyommal es unokammal Madridban, atelve sok sok megrazkodtatast, csalódást, amiről majd meg irni fogok.A  mai nap meg kielveztuk hárman a. medencés oromoket: jo nagyokat játszottunk, úsztunk, mer ültünk a vízben, Cristo mint egy delfin uszkart át rajtunk, es boldogan fickandozott ugy  fel 6- ig, utana fel mentünk, gyors zuhany, utolsó simítások, a paripalantak kijárási a földből, es csomagolás utan zutty a hátizsákba, hatha megmaradnak.

Aztan fájó búcsú, merthogy Cristo ma vízilabda edzésre ment, igy csak a lányom tudott kivinni a reptérre.Bevallom sirtunk, es nyeltuk a konnyeinket, bar tartottuk magunkat, de megis...

Hamar elröpült az ut a reptérig, gyorsan meg el ismételtem a recepteket, es mar a többit ismeritek, a zord őrök a kapubejaroban...

Csendélet, es kihalt repülőtér...A kepek magukért beszélnek.

Mar lassan fel 10, es meg süt a nap, alattunk erdők sávjai, mint megannyi zöld agytekerveny, itt- ott meg to is csillan, hogy ne legyen zord a búcsúzás.

Felidezem a csodas egyutt töltött pillanatokat, melyek elmenyekke, es soha vissza nem térő emlékekke váltak mar most, pedig  csak par het hegedült nekunk varázs pillanatokat. A nagy setak, a száznapos karanten utan amik fel csípték a talpát is, de ki törődött ezekkel!

A meghitt vacsik, fagyizadok, az éjszakába nyúló romi partik es persze az osszezartsagbol adodo torzsalkodások is megsz épülnek.

Istenem, csak meg egy napot tartott volna tovabb...

Maradjunk a mai napnál.Ejjel meg 4 órakor nem aludtam, csak forgolódtam, agyaltam, hogy mi lesz ma, s zsebemben a bécsi nagykövet certifikaciojaval, vártam a nagy napot.igen, mert mar 2 jaratomat a jegyemmel egyutt toroltek, s ígéret ide vagy oda,meg annak a visszatérítésébol sem láttunk egy fillért sem.Noha ez mar hónapokkal ezelőtt tortent, nem kaptunk csak ígéretet a RIANAIR- tol es a WIZZAIR sem mozgatja füle botját sem.

Most ulok a gépen, 20'30 van, es igen, most landolunk.

A lányomat mar a madridi Barajas bejáratánál le stoppolni ket őr, csak egyedul léphettem be a reptér területére, a jegyem a maszkom es személyim ellenőrzése utan.

Alig lézengtek az utasok, de mindenki maszkabalba ment, csak a harsonak hallgattak.Az ellenőrzés pillanatok alatt zajlott, a paradicsom palantak is hiaba kandikaltak a hatizsakombol, figyelemre sem méltattak oket, nem ugy, mint a múltkori hazatéréskor, amikor azt hittek, hogy canabiszt viszek, jo félórás félre állítás utan sikerult csak meggyozni a financokat, a paradicsomos cédulákkal, hogy ez bizony spanyol tomate.

Hamar kiírtak, hogy a C 36 lesz a beszallonk, es mivel csak priority vásárlással lehet csak a kis háti taskat felvinni, a cabin bag melle abba pakoltam a oari palantakat.Bemenet készítettem par fotót az iPad - ommal, amit hamar kiszúrt a kettesével portyázó csendőrség, a Guardia Civil, es az egyik megkérdezte tőlem, hogy nem fotozok ugye. Persze, hogy nem, feleltem.Szerencsere nem nézte meg, igy vissza ültem a székre, ami az orvosi mintára " distancia"- t hirdetett, mellettem nem ült igy senki.

Otthon mar jo elore elkészítettem a " repülő maszkomat", : EZ A MASZK NEM VÉD ME SE ENGEM, SE TEGED " felirattal, es örömmel láttam, hogy voltak hasonlóan gondolkozok, egy terhes kismama, akit le is fotóztam a feliratos maszkjában.

19'30- kor egy futó jegy ellenőrzés utan mar be is szallhattunk, sosem voltunk ilyen kevesen! 

Minden sorban egy ember ha ült a gépen, talpig maszkban.Az en renitens kismamák maszkot váltott, egy másik felirattal, es egy öregúr is hasonlóban feszített. Harman voltunk mindössze a maszktalansagert, de mar ez is valami! A beszállás elott a csőben igazi mikro- élményben es legalabb 50fokban főttunk a levunkben, igy egyik felet lecsusztattuk a mascarillanak, hogy levegőt kapjunk.

20'45- kor hosszas tekerges utan elhagytuk SPANYOLORSZAG földjét, madarunk elrugaszkodva emelkedett a magasba.

Kíváncsian varom a folytatást, mi lesz Becsben? A múltkor ugyanis, meg a vírussag elott tíz infos emberből a bécsi reptéren senki nem  tudta megmondani, hol van a T1 es nagy parkoló hogy felszedhessen a Pegazus transzfer.

Itt a helye annak, hogy leírjam viszontagsagos kalvariamat a hazajutassal. Eloszor a madridi magyar követség segítséget kertem, hogy segítsenek valahogy hazajutni, miután Szijjártó azt ígérte, senkit nem hagynak cserben. Igaz en nem cserben voltam, hanem Madridban, es annak is a legsötétebb karanten bugyraban. Különféle ajánlatokat kaptam, hogy repüljek Barcelonának át, onnan haza, vagy Németországba, onnan meg ahogy lehet... Szoval csoborbol vödörbe, gocpontbol gocpontban küldtek volna. Egyedul a bécsi nagykövet segített, haza is vittek volna, ha a gépem landolt volna Becsben.

Beintettem, ezekre a veretes segítő ajánlatokra, hogy nem akarok meg meghalni, ha mar ennyit éltem, es ellenálltam a nem létező vírusnak.Ne ma' hogy eltegyenel láb alól, es csak irtam es irtam a madridi KARANTENUNK történeteit napról napra, a sok hazug, kozmetikázott statisztikát, hogy fel nyissak az emberek szemet, szaktekintélyek, professzorok cikkeit, tanulmányait tettem közzé kontraszkent.

Hamar rájöttem, hogy itt senki nem akar virustalan életet, es a meghirdetett négy fázis a normalis kerékvágásig egy nagy alagút fény nelkul.

A "birkasag" fajt ahogy beeegetett es béget ma is.

Ujsagirokent adtam rendesen a hazug statisztikát a kapott fertozottek számáról, a halalos áldozatokról, mígnem meguntam, es kezdtem sajat velemenyezesbe, es meg nem jöttek ettem, amit nem is ertek...

Majd most lehet, ha hazaérek.

Mindenesetre megúsztam a jegy törlésekkel az otthoni karantent es az ajtóra kiragasztott piros cédulát.

Most meg varom,hogy leszallunk, es bemutathassam a sógorok nak a nagyköveti igazolasomat, hogy azonnal elhagyom Ausztriát a Pegazussal.

Innen folytatom.Most  meg ulok a mester számú 11 a ülő helyemen az ablak mellett, es máris 21' 09 mutat az ido.

Közben a stewardesek tologatjak a zsúr kocsit, ami azt jelenti, hogy mar lehet fogyasztani, venni ezt azt. En egy otthonról a táska ba felejtett muzlivel úton el az ehsegemet, mert csak karfiol levest ettem ebédre, a gyomrom ilyenkor utazás elott összeszűkül. Ugyhogy rendesen éhes vagyok, de sebaj, a reptéren engedtem vizet a kulacsomba, es azzal eluzom az ehsegerzetemet. Nehez lesz,mert fel 12 erek Bécsbe es onnan meg Gyor igencsak messze, ha jól megy minden 1-1/2 2 erek haza...

Raadasul a madridi 40 fok ok egy szál pendejben indultam útnak, nincs melegem, de majd meglátjuk.

Innen folytatom.