Több országban közeledik a korlátozások feloldása, ami annak a burkolt beismerése, hogy talán a svéd modellt kellett volna a kezdetektől követni. A svéd modellnek fontos tanulsága, hogy mindenki annyira vigyázzon magára, amennyire veszélyben van. Ezt az elvet követve nem állt volna le a gazdaság, nem kellett volna pénzt osztogatni és nem kellene most majd mindent újraindítani.
Kommentár:Sokan (lásd John Ioannidis korai cikkét), köztük jómagam is (lásd. Az új koronavírus és a Titanicírásomat), már a kezdetekkor arra figyelmeztettek, hogy kockázatos a gazdaságot megbénítani a járvány miatt, mert abból több baj származik, mint ahány életet ezzel sikerül megmenteni. Százezrek kerülnek utcára, családok dőlnek nyomorba: mindez a görbe ellaposításának érdekében. Csakhogy a görbe ellaposítása elnyújtja a nyájimmunitás kialakulását is - és így a járvány sok hónap alatt bedönti teljesen a gazdaságot. Erre jött rá sok kormány, és most dacolva azzal, hogy fellángolhat ismét a járvány, kezdik újraindítani az országok életét. Csakhogy akkor ugyanott vannak, mintha a kezdetektől a svéd modellt követték volna. S mint a svéd vagy a magyar idős otthonokban lakók esete mutatja, szociális távolságtartás és görbelaposítás ide vagy oda, ezekben az otthonokban dúl a koronavírus az otthonok sajátosságai miatt. Itt össze vannak zárva szoros érintkezésben legyengült szervezetű, krónikus betegségekben szenvedő öregek. Mi másért kerültek volna ide, mint elesettségük okán? Az idős otthonokban kitört járványokat nem fékezte meg a társadalmi élet megbénítása. Svédországban a halálozások fele ilyen otthonokban történt. Amire másokkal együtt én magam is felhívtam a figyelmet: a nagykockázatúak célzott védelme elég lett volna, s ebbe tartozott volna bele az idős otthonban lakók fokozott védelme. Helyettük a korlátozó intézkedések olyanokat védtek és védenek, akik szinte tünetmentes átvészelik a betegséget. Most, hogy látni a társadalmi káoszt, már az sem számít, lapos-e a görbe, vissza kell térni a munkába: mindenkinek ez az érdeke.
Fordította:Szendi Gábor Forrás:Holly Ellyatt: Sweden resisted a lockdown, and its capital Stockholm is expected to reach 'herd immunity' in weeks.
- Nem úgy mint szomszédjai, Svédország nem vezetett be korlátozásokat a koronavírus kitörésekor
- A stratégia - széles alapokon nyugvó immunitás kialakítása, miközben védeni a nagykockázatú csoportokat - ellenmondásosnak bizonyul..
- De Svédország vezető epidemiológusa szerint a nyájimmunitás heteken belül kialakul Stockholmban