Az Újságíró szemével

SZVITEK ERZSÉBET ÚJSÁGÍRÓ

SZVITEK ERZSÉBET ÚJSÁGÍRÓ

MAJDNEM MEGHALTUNK...! MIÉRT IS IGAZ, A NEM IGAZ?

2020. október 03. - zsazsy55

HOL is kezdjem? Talán, ahol abbahagytam. 120 napos madridi karantén után hazatérhettem Magyarországra, valamikor július elején, és naiv módon azt, hittem, hogy minden rendben lesz. Egyrészt azért mert az elvesztett repülőjegyeim ígéret szerinti visszatérítésében bíztam, amit persze a mai napig nem kaptam meg, másrészt pedig azért, mert azt hittem, hogy ez a VÍRUS nem az a VÍRUS. ELMAGYARÁZOM, SŐT, KIÍROM MAGAMBÓL, HOGY HOGY JUTOTTAM ERRE A KÖVETKEZTETÉSRE. Vannak mikro és mega hazugságok, amik a politika talaján kiirthatatlanok. Ezt megtapasztaltam újságírói múltam lassan 50 éve alatt, de nem hittem, hogy az "átkos"- tól eredőztetve ilyen mélységig ez eljuthat. Igaz, hogy ezt a beetetést és igazságtalanságok sorozatát már az óvodában is megtapasztaltam, a spirális fejlődésben egyre jobban és jobban, de mégsem hittem, hogy ilyen szakadékok bugyraiban is létezik ez a hazugság átváltozás. IGEN: PEDIG! Ezt úgy hívják, hogy POLITIKA, amit egyedül egy tény nem ír felül, az pedig a HALÁL. De amíg idáig eljutsz, meg kell tapasztalnod a tisztesség, tisztességtelenség, az aljasság, minden fázisát, és fokozatait, és egyáltalán nem mindegy hogy a tisztesség és becsület oltárán nyúlsz ki, vagy valaki seggében, uram bocsá ' leszel egy végtermék.

Hagyjuk kérem a hazug statisztikákat, a kozmetikázott adatokat, mert teljesen mindegy, csak az arányokat nézd, hogy az adott országban 47 milliót, vagy 9 milliót butitanak. Embert, vagy alattvalót, tök /NEM/ mindegy. Ezt  a kis bevezetést azért tartom fontosnak, hogy akit érdekel, tudja mire számítson. Amiről az elkövetkezőkben írni fogok kőkeményen olyan a tudatállapotot érzékenyen érintő megfigyelések, és megtapasztalások lesznek, amik egyrészt személyes átélésen másrészt kutatások böngészésén alapulnak. Leírom, hogy mi minden történt hazatérésem óta, itt Magyarországon, illetve Spanyol honban, mivel a Lányom és egyik unokám ott él, és hogy ez a "második hullám" beleillik e a József Attila - i "fölül a víznek árja, azért a víz az úr " lényegébe. Érdekes kérdés az is, hogy a Zemberek a magyar operativ törzs utasitásra kúsznának e a föld felett 40 cm-re, ha kiderülne, hogy az alatt nincs vírus fertőzés, vagy pelenkát hordanának e ugyanezen célból?

Megtapasztaltam azt is, hogy az orvosi ellátás valójában mennyire szigeteli el még jobban az embereket / táv remdelés, táv gyógyszer felírás, egészen a távegészségig, és miért van a katonai ellenőrzés a kórházakban, és miért jó az, ha nem mehetnek be a hozzátartozók a bent fekvő hozzátartozóikhoz? Spanyolországban már bebizonyosodott az ellenzék áldásos aknamunkájának köszönhetően, hogy miért haltak ezrével meg idősotthonokban, vagy éppen otthonaikban az ellátatlan betegek...

Szóval aki visszalapoz e blog előző tudósításaihoz, megkapja az alapokat ehhez a nagyon embertelen, de mégis emberi történetekhez.

Ezzel folytatom.

A káposztalevél hatékonysága a benszülöttel kép pedig önmagáért beszél szintén, hogy hordjunk e maszkot, vagy nem kérdést teszi a helyére. Ez utóbbit mindenki képzeletére és ítélőképességére bízom. 
img_4603.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szvitekerzsebetujsagiro.blog.hu/api/trackback/id/tr9216225708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása